Búcsúzóul...

Sziasztok!  Nos, gondoltam, nem írásban köszönnék el tőletek. Egy videót készítettem. Előre bocsánatot kérek a sok hibáért, késő este volt mikor készítettem... De mint tudjátok a híres " mondást": Kezem Petőfi, szemem Kölcsey, agyam Tompa...
(Ajánlom felvenni a hangerőt, mert eléggé halk lett, legalábbis szerintem...)

Hát, aki nem értett valamit, nyugodtan kérdezzen még kommentben, mert válaszolok szívesen. 

Szeretném még azt is közölni, hogy a vidiben említett blogot is elkezdtem írni, de egy másik is van. Bea Styles-al írom közösen.
Itt a Trailer-je:
(Itt viszint lejjebb kell venni a hangot, mert kicsit erős a szám alatta...)

 Youtube-on a videó alatt megtalálhatjátok az oldal linkjét a címe, Fáj amit érzek. Egy Louis-Liam-Harry kapcsolatot tár majd fel. Remélem majd azt is örömmel olvassátok!

És még hozzátenném, hogy kaptam egy gyönyörű képet a történetről. Májer Fruzsina készítette, szerintem a tit tetszéseteket is elnyeri majd. Remélem az elkövetkezendő időkben is kapok majd ilyen szépeket! 

Aki figyelmesen végigolvasta a történetet, mind tudhatja, mi miért nyert rajta helyet !:)
Ez a rajz zárja le a történetet, véglegesen.

41+1 fejezet

Harry szemszöge:

Lassan, kicsiket pillogtam. Jó szokásomhoz híven, most is elaludtam az aktusunk után. Mellettem, mint mindig, Louis ült. Nem aludt, ébren volt. Én ásítva felültem, majd ránéztem. El sem akartam hinni, hogy egy ilyen csoda mellett ébredek fel minden alkalommal.

- Kérlek, áruld el, hogy vagy képes mindig szunyálni, miután megvolt? – mosolygott Lou. Én kuncogva megráztam a fejem.

- Ne cukkolj már, ilyen vagyok és kész! – vigyorogtam rá, ő pedig játékosan meglökött.

- Én pedig ilyennek szeretlek…! Erről jut eszembe! Már két éve, hogy együtt vagyunk és nem is beszéltél arról, hogy hogyan is zúgtál belém.

- Cserébe valamit! Mondjuk egy csókot.

- Hű, hát ebbe bele fogok rokkanni!  Jó, megpróbálom! – drámázott, de szeme boldogan csillogott. Én csak mosolyogva ráztam a fejemet. Hogy lehet valaki ennyire idegesítő és ennyire röhejes is egyben?

- Szóval, akkor kezdődött, mikor a Larryzés. Először nem is tudtam, hányadán állok veled, de ami nagyobb gond volt, saját magammal. Arra lettem figyelmes, hogy jól esik, mikor hozzám érsz, és akarom is érezni az érintésedet. Aztán, ez most csajosan hangozhat, jöttek a pillangók. Néha, mikor megálltál a hülyeségekben, mert kezdett elfajulni eléggé felnőttes irányokba, én azt akartam, hogy mennyünk tovább, csak nem mertem szólni, mert féltem, hogy hülyének nézel majd. De annyira örültem, amikor elrántottál egy sarokba, és a lepkék is örültek. Innentől mindent tudsz.

- És ezt eddig miért nem tudtad elmondani?! – háborodott fel, majd oldalba bökött.

- Kérdezted valaha is? – mosolyogtam rá kitartóan. Ekkor nyílt a szoba ajtaja és mindketten odanéztünk. Az épp elforduló Liamet láttuk meg. Vagyis, mostmár a hátát.

- Bocsánat, nem kopogtam. Szóval, csak azért jöttem, hogy öltözzetek, mert tíz perc és indulunk! – mondta és ezzel ki is viharzott.

- Eddig aludtam?! Miért nem keltettél fel?!

- Olyan édesen néztél ki. Nem voltam képes felkelteni téged! – mondta, majd megcsókolt.

***

Már itt is vagyunk, egy stúdióban. Louis először eltűnt, aztán feltűnt. Még átbeszéltük a szokásosat, miszerint rólunk semmit. De vajon mi történt a stúdióban? Persze, hogy egymás mellé ültettek minket. És Louis nem tudta magát visszatartani, miért is tudta volna?

Mint mindig, láthatatlan mozdulatokat tett. Hátul feltűrte a pólómat és a derekamat cirógatta. Én belülről harapdáltam a számat, fel akartam robbanni. Egy pillanatban, mikor senki sem figyelt, Zaynt nézték, aki épp válaszolt egy kérdésre. Én oldalba böktem Louist, aki rögvest rám pillantott.

- Hagyd abba! – tátogtam. Ő csak elvigyorodott.

- Akarom! Most! – tátogta.

- Dehát két órája volt! – akadtam fenn előző szavain.

- Nem érdekel! Veled nem lehet betelni! – mondta, majd beharapta a szája sarkát. A pillanatot a műsorvezető szakította ketté, aki most nekünk küldött egy kérdést.

- Fiúk, ti mit gondoltok a rajongók túlzásba vitt Larry imádatáról, a már-már valóságosnak gondolt képzelgésekről? Harry? – én még ránéztem Louisra, aki két gyorsat és egy rövidet pislogott. Oké, akkor mehet a monológ…

- Őszintén szólva, ez kissé rémisztő, mennyire is oda vannak egy nem létező párosért. Viszont az rémisztőbb, hogy a Larry mivoltát is pártolják. Persze, amíg nem csak egy-két ember képzelgése volt a párosunk, nem kellett félnünk attól, hogy bárki rögtön buzinak nyilvánít minket. Mostanra ez globális „problémánk” lett. Nem tudom, milyen rébuszokból olvassák ki azt egyesek, hogy melegek lennénk, és ez nincs így. Persze ha a shipperek megmaradnának maguknak, akkor nem ócsárolnák őket, hisz egy-két blog nem a világvége. A képek gyártása pedig… Hát, ha nem kerül nyilvánosság elé, hanem az illető személy számítógépén marad, akkor ezzel nem is lenne gond. – adtam le a számomra kimerítően hosszú, gépies szöveget, amint már fejből tudok.

- Louis? –pillantott rá a nő, ő pedig rám nézett. Én is megadtam a szokásos jelet. De ő másképp indított, mint szokott.

- Nos az én véleményem gyökeresen más, mint Harry gondolatai. Most elárulok egy titkot mindenkinek, aki itt van a stúdióban és azoknak is aki a kamerákon át lát minket. Kérek mindenkit, a lehető legkomolyabban vegyenek. Én. Szeretem. Harryt. Ez a kőkemény valóság. Most eltérek a megszokott mivoltomtól, mert ezt halálosan komolyan mondtam. Nem hiszitek igaz? Akkor most figyeljetek, mert ebből nem lesz több! – szólt, majd megragadta az államat és ajkaira nyomta az övéit.

Kicsit erőszakosabban, mint máskor, de egy igen kellemes csók vette kezdetét. Mikor kettéváltunk, lejjebb csúsztam a kanapén, a fejem égett a vörösségtől. Mit fogunk mi még ezért kapni. Élő adásban… Jaj!

- És most tartok egy kis Gy.I.K. – ot shippereknek. Mióta? Amióta véget ért az X-factor. Mért tagadtuk? Mert ez volt a parancs. Megvan-e minden, úgy ahogy elképzeltétek? Ó, naná, még sokkal jobban is! Nos, ezen is túl voltunk. De még közel sem a vége ez mindennek. – szólt és a farzsebében kezdett kotorászni. Én még inkább el akartam bújni. Persze, akartam, hogy ne kelljen titkolóznunk, de ez akkor is túl hirtelen jött nekem!

Amint megtalálta amit keresett, két ujja közé fogta és megmutatta a kamerának. Én csak takartam az arcomat, hogy senki ne lássa, mennyire is vagyok elpirulva. De az arcom színével képes lettem volna beleolvadni a kanapé vörösébe.

Ha ez még nem lett volna elég, Louis letérdelt elém, kinyitotta a kis dobozt. A közönség, ha jól hallottam, olyanokat mondott, hogy te jó ég! meg hogy Úr isten, megkéri a kezét!. Ezt sikította a legtöbb ember. Én pedig olyan szinten pörögtem fel, hogy remegtem. Az idegtől rám tört a remegés és az a kényszerű nevetés.

Először egész arcomat eltakartam a tenyeremmel, abba fojtottam a mosolyomat, majd kinéztem kezeim takarásából és ő még mindig ott volt. Őszintén, köpni-nyelni nem tudtam, csak görcsösen nevettem tovább, számat továbbra is takartam két kezemmel.

- Lassan három éve, hogy együtt vagyunk. Eddig titkoltuk és én már nem bírtam tovább. Úgy gondolom, elég időt töltöttünk együtt ahhoz, hogy tudjam, összeillünk. És igen, ezt egy papír fecnivel is meg akarom erősíteni. Szóval… Így élő adásban, a világ szeme láttára megkérem a kezedet. Hajlandó vagy hozzám jönni? – végig a szemembe nézett. Mikor végzett, összepréselte az ajkait.

Nem voltam képes kinyögni amit akartam. Egyszerűen csak lassan bólogattam, próbálgattam kinyögni valamit, de semmi nem jött. Ő elővette a gyűrűt, elhúzta az arcomról a bal kezemet és felhúzta a gyűrűt. Én sírni tudtam volna, de még az sem ment.

Mikor észrevettem, hogy fel akar állni, a testem a tudatomon kívül cselekedett. Konkrétan rávetettem magamat és elterültünk a padlón. Megcsókoltam hevesen, a közönség pedig füttyögött. Életemben ilyen jó reakcióra nem számítottam.

Még akkor sem szakadtunk szét, mikor a kamerák leálltak és a tömeget kiterelték. Zayn és Liam szedtek szét minket. Én Lou kezét szorongatva, szorosan hozzábújva sétáltam. Az öltözőbe mentünk. Távolról hallottuk a menedzser  ordítását, hogy mindenki egy szobába menjen. Várható volt, hogy nem a nagyközönség előtt veri ki a balhét. Ő jobban szereti csak diszkréten leüvölteni a fejünket. Már amennyire az üvöltés az lehet.

Nem tudom mi járhatott a többiek fejében, de mindenki vigyorogva gratulált, én pedig csak egyre vörösödtem. De az elkerülhetetlen is megtörtént, konkrétan berobbant az ajtó és mi mind elképedtünk. A menedzserünk nem volt nagy ember, de annál több hang szorult belé. Mindenki tudta, hogy minél inkább vörös a feje, annál inkább fog ordítani. És most még a kopsz feje búbja is vörösbe váltott.

- EZT MÉGIS HOGY A FENÉBE GONDOLTÁTOK?! MÉG AKKOR SEM HELYESELTEM VOLNA, HA OTTHON TESZITEK MEG INTIM KETTESBEN, DE ÉLŐ ADÁSBAN? A FRANC ESNE BELÉTEK, HÁNYSZOR BESZÉLTÜK MÁR MEG, HOGY A BUZIS DOLGAITOKAT NEM A VILÁG ELŐTT INTÉZITEK?! – ordított, mint a sakál, én pedig fülem-farkam behúzva néztem a földet. – TUDJÁTOK HÁNY RAJONGÓT VESZTETTETEK EZZEL?!

- Vagy inkább te mennyi pénzt vesztettél… - morogta Zayn.

- EZZEL EGYÜTT TI IS! IDIÓTÁK VAGYTOK EGYTŐL EGYIG! LEFOGADOM HOGY TUDTÁTOK! DIREKT RENDEZTÉTEK EL ÍGY, HOGY BOSSZANTSATOK! PEDIG ÉN BÍZTAM BENNETEK! NEM ERŐLTETTEM RÁTOK ÁLBARÁTNŐT, HAGYTAM, HOGY AZT CSINÁLJATOK, AMIT AKARTOK, CSAK EGY KIS DISZKRÉCIÓT KÉRTEM! DE PERSZE, NEKTEK MUSZÁLY KEVERNI A SZART!  - fülsüketítő decibeleket ragadott meg a hangja.

- A fenébe is, hagyd már őket békén! – állt fel mellőlem Louis, ezzel elengedve a kezemet. Csak szemem sarkából néztem fel, még mindig a padlót figyeltem nagyrészt. – Ezt mind én találtam ki, senkinek semmi köze hozzá. És tudod mit? Őrülök, hogy keverem a szart, mert egy ilyen kis törpe nem fogja az utamat állni, hogy azt tegyek, amit akarok! Ha épp élő adásban van kedvem hozzá szólni, vagy akár hozzáérni, én megteszem! Nehogy már egy ilyen kis seggdugasz mondja meg, hogy mit csináljak! – szólt vissza Louis. Egy kis sziszegés hallatszott a többiektől.

- TE SEM VAGY JOBB TOMLINSON! SZARHÁZI BUZIK VAGYTOK MIND A KETTEN! MITKÉPZELSZ, KI VAGY TE, TALÁN AZ ATYAÚRISTEN, HOGY ÍGY BESZÉLJ? JOBB LENNE, HA SEGGEDEN MARADNÁL KISKÖCSÖG, MERT NEHOGY AZT HIDD, HOGY ENNYI AZ ÖSSZ TUDOMÁNYOM!

- Te meg nehogy azt hidd, hogy hagyok neked bármi lehetőséget, hogy bánts minket! Rólam 

leperegnek a szavak! És csak úgy taktikázz, hogy a két szarházi buzi a végén még kidobat az állásodból! Ne hidd, hogy nem állnak sorban mögötted ezren, és biztosra veszem, hogy ők még örülnének is, ha a pesztránk lehetnének, úgyhogy nem csak én kell a seggemen maradjak öregem! Ha így folytatod, a vonat amiben a tőlünk lesikkasztott pénzt szállítod, hamar csütörtököt mond majd és te egyenesen repülsz majd ki a mozdonyból! Úgyhogy jobb ha vigyázol, mert én sem vagyok gyenge kisfiú, és megvédem a barátaimat, a szerelmemet meg pláne.  – szólt Lou és a férfi csendben maradt. Látszott, hogy vissza akar szólni, de inkább kiviharzott a szobából.

- Öregem, ettől még a fülem is kettéállt, rendesen beoltottad! – nézett rá Niall. Louis csak vállat vont és rám nézett.

- Megmondtam. Rólam leperegnek a bántó szavak, de Harryt nem hagyom, hogy szurkálja. Innentől már nem áll az utunkba senki az égvilágon. És nem vagyok büszke hogy ezt mondom, de most szarok a rajongókra. Nekem te kellesz Harry és nem ők. Nem lesz nálad fontosabb ember az életemben, soha már. – mondta Louis és én boldog voltam. Sosem gondoltam, hogy egyszer ilyen boldog leszek. És azt sem, hogy ilyen parádésan kéri majd meg Louis a kezemet.

- Harry szólj már valamit! – lökött meg óvatosan Liam.

- Én le… Leblokkoltam. Kicsit sok volt így hirtelen… Még mindig remegek! – tartottam előre a kezemet.  – Louis, ezt mióta…?

- Talán már egy hónapja dugdosom előled azt a vacakot a kezeden. Mindig magammal hordtam, hátha akkor jön el a pillanat, de most lettem kész rá.  De legalább az igent nyögd ki, akkor lesz teljes az egész!

- Igen! – szóltam halkan. Pedig kiáltani tudtam volna! – Veled akarok lenni örökké!

- Az örökké nagy szó Harry! Gondold meg mielőtt kimondod! – szólt és elém lépett. Én át karoltam a nyakát és oda fúrtam az arcomat.

- Ha én ezt mondom, az úgy is lesz! – suttogtam a nyakba. – Ha a testünk messze is van, a lelkünk úgyis együtt lesz!

- Csókot fiúk! – szólt Niall. Ezután, mind skandálni kezdték, hogy csókot! Mi nevetve engedtük el egymást és rájuk néztünk.

- Elrontottatok egy romantikus pillanatot! – szóltam rájuk, de ők csak skandáltak tovább és tapsoltak is hozzá. Louis megfogta az államat és maga felé fordított.

- A közönség csókot kíván! Akkor adjuk meg a módját! – mosolygott, s ajkaimra hajolt. Egy igazi intenzív csókot mutattunk be a fiúknak, amit ők füttyögve fogadtak. Abban a pillanatban úgy éreztem, soha nem szakíthat minket ketté senki és semmi. Csak mi voltunk ott egymásnak, de mi akkor is ott leszünk, ha az egész világ ellenünk lesz.

Szeretjük egymást és ez a lényeg. Csak szeretni kell és kész! Ha valakinek nem tetszik, az nem kell ránk nézzen és minket nem is fog érdekelni, mert van egy hely ahol minden úgy van, ahogy mi akarjuk. Ez a hely a mi KÖZÖS VALÓSÁGUNK…



Sziasztok! Már kint található a búcsúzónak szánt lezáró bejegyzés is!

41.fejezet

Louis szemszöge:

Ziháltam, mert a féltem. Dühös voltam az óvatlanságomért és ficánkoltam, hátha kiszabadulok innét. De ahogy próbálkoztam a kötél a húsomba vágódott egyre jobban. Vékony kis spárgakötéllel kötöztek meg. Jó módszer, hogy ne mocorogjak.

- Kívántok még mondani valamit, mielőtt elkezdjük? – kérdezte egyhangúan a férfi, miközben a kandallóban lobogó tűzbe tartott egy szivart. A nő elment mellettem s egy egyszerű mozdulattal lerántotta Harry szájáról a kendőt. Ő kiolvashatatlan arckifejezéssel nézett a férfira, akivel szemkontaktust találtak.

- Ostav'te yeye v pokoye! YA vse sdelayu, chtoby zhit'! – Harry hangja teljesen más volt, ahogy újra hallottam anyanyelvén beszélni. Hangja karcosabb volt és mélyebb. És sokkal rémisztőbb is.

- Szóval bármit… Die. Oni oba. YA mogu delat', chto khochu. Ez ellen nem tehetsz semmit. – szólt érzelemmentesen a férfi.  Nem értettem sokat, sőt, szinte semmit. Annyit hogy halál és vele. Én kétségbeesve bámultam Harryre, aki komoly arccal gondolkodott a válaszán, a férfivel való farkasszemezést meg nem szakítva. A nő mellette csak vigyorgott.

- Tol'ko ne bol'no yemu seychas! Pozhaluysta, dayte mne!

- Nem! – szólt nyugodtan a férfi.

- Zamuchit' do smerti, ya terplyu! No on ne mozhet prikosnut'sya ko mne! – Harry hangja kezdett kétségbeesetté válni. Tudni akarom, miről van szó.

- Így is fogunk tenni… - szólt a férfi, majd mellém állt. Arcomba fújta a füstöt én pedig köhögtem. Egyszer csak annyit éreztem, hogy kitép egy szálat a hajamból. Ránéztem és láttam hogy elővesz egy fehér kendőt. Puhán belefekteti az egyetlen szálat, majd visszateszi azt a mellénye zsebébe. – Egyetlen haja szála sem görbül majd. Legalábbis ez az egy biztosan nem. Melissa, tedd vissza a kendőt. – szólt és a nő már ugrott is.

Barna kezei megállapodtak a fehér kendő elején, és megpróbálta Harry szájába nyomni. De nem sikerült, mert ő állandóan harapni akart. Addig ment neki, amíg a nő fifikásabban nem próbálta…

 A kendőt Harry állára tette, háta mögött állt így mikor hátul felhúzta az anyagot, oldalt meg tudta fogni és húzta hátrafelé. Hátul kibontotta a csomót és most szorosabbra vette, mint amilyen volt.

Kezeit összeütögette, mintha a koszt törölné le róla.

- Mire kell a kendő? – kérdeztem óvatosan. A nő elém lépett, én csak nyeltem egyet. Tényleg féltem, jobban, mint bármikor máskor.

- Hangtompítás. Hogy ne hallatszódjon olyan hangosan ha ordít. – vetette elém csak úgy félvállról a nő.

- Melissa, ne éld bele magad annyira. Csak hozd ide a szikét a tokból. – szólt a férfi, majd elindult Harry felé, hogy jobban megnézze magának, ő pedig komolyan nézett rám. Én nem tudtam így nézni őt. Féltem és féltettem. Azt tátogtam felé: Megmentelek!, de ő megrázta a fejét, hogy ne. Ahogy mozgattam a kezemet, úgy vágott egyre jobban a csuklómba a spárga.

A nő, akit ezek szerint Melissának hívtak, most kecses mozdulatokkal szedte egymás után a lábát, kezében egy apró, de annál élesebb tárgy villant fémes fénnyel. Cibáltam a kezeimet, de az anyag nem engedett, sőt, felsebezte a csuklóm.

A férfi átvette a szerszámot, megforgatta, s közben belemarkolt Harry hajába és úgy forgatta a fejét, hogy ő pont rá nézzen.

- Látom szépen megsebzett már valaki előttem. Az tény és való, hogy az silányabb penge volt, de az is biztos hogy jobban fog fájni. – szólt a férfi, miközben erősebben markolt a hajába. Biztos a Zayn által ejtett sebre gondol… Láttam, ahogy közelebb emeli a pengét az arához és Harry lehunyta a szemét. Nem szorította, csak mintha épp aludni készülne.

Én összeszorítottam a szememet, nem akartam ezt látni! De Harry ordítását nem hallottam, így mertem hunyorogni. Arca újra engem nézett, a szeme alatt egy rövid csíkból fér futott ki.

A férfi most megfogta a hátrakötött kezét és afelé tartotta a szikét.

- Ne merjen megint hozzáérni! – kiáltottam rá. Harry hátra vetette a fejét, de én mereven néztem a férfire. Ő lassan kiegyenesedett, de kerülte a tekintetemet. Elkezdett felém jönni és a nő felé  nyújtotta a szikét aki vigyorogva vette át.

Mikor mellettem volt, leguggolt, hogy a feje egy szinten legyen e fülemmel. Szemébe néztem és elkapott a félelem. Azt mondták a régiek, hogy a szem a lélek tükre… Az ő szeméből áradt az öröm, a fekete íriszekben mintha csillagok táncoltak volna.

- Most nézd meg jól Harryt, mert így már sosem találkoztok. – szólt és én félve néztem Harryre. Ő csak Pillogott, nem csinált semmit. – Kezdheted.

- Ne érj hozzá! – kiáltottam, és szinte ugráltam a széken. Nem érdekelt a húsomba vágó béklyó, úgy kapálóztam hogy feldőlt velem a szék. A férfi csak megfogta a támlát, annál fogva emelt fel.

- Fogd be a szádat öcsi! Addig örülj, amíg nem kerülsz sorra te is! – dörrent a férfi. Ezalatt egy tompa ordítás hallatszott. Harry karját metszette a szike, olyan mélyen, hogy az egész elmerült a karjában. Talán olyan mélyen volt, hogy már az izmait vágta…

- Inkább engem! Hagyjátok őt!

- Ó nem, nem fogjuk. Te végig fogod nézni, ahogy ő kínlódik. Azért hogy te ne halj meg túl korán. Mert ez is lehet, hogy őt előbb viszi el a Nagy Kaszás. – morogta a nekem a férfi. A szivarjából már csak egy kevés maradt, azt a nőnek nyújtotta. Az leszívott még egy kicsit, és Harry mellkasán nyomta el a maradványt.

Ordítását elnyomta a kendő, mégis, olyannak hatott, mintha zengene belé a ház. A csikk egy egyenes mozdulattal a tűzre lett dobva, a fekete nyom pedig Harry tökéletes testén éktelenkedett.

- Nézd csak meg, Louis Tomlinson, miért szenved ez a fiú! Tudod az okát? – kérdezett a férfi, de én csak Harryt néztem aggódva. Míg én rettegtem, az ő tekintete nyugtató volt. Pedig mindenütt sajoghatott mindene. – Nem tudod?

- Mert ti kínozzátok! –köptem neki a választ.

- De miért kell kínozzuk? – kérdezte és ezzel idegesített. Nem szakítottam meg a szemkontaktust, végig Harryt néztem, aki megint egy  tompított ordítást hallatott. – Mert romlott a lelke. Megrontottad őt Louis! Volt neki elég bűne, de talán még megbocsátották volna az égiek! De ezt már nem…

- Elég! Elég! Elég! – kiáltottam, de a férfi most másképp próbálta. Más hangon szólalt meg, Harryén.

- Miért tetted ezt velem? Én ezt nem akartam! Csak élni akartam s ezt elvetted tőlem! – a hang, ami a fülemben talált menedéket, teljesen megkülönböztethetetlen volt az eredetitől. – Örültem, hogy otthagylak te undorító kis féreg! Meg fogsz ölni Louis! Ez a te hibád! Nem akarok meghalni! A szerelmed átok…

- Fogd be a szád! – kiáltottam rá a férfire, mostmár úgy, hogy rá is néztem.

- Fogd be te! – szólt vissza. A torkából Harry hangja szólt, tényleg. Megőrültem! – Nézz rám! Szerinted miért hagytam magamat? Tudtam, hogy őrült vagy, féltem tőled! Minden szeretlek azzal a céllal hagyta el a számat, hogy ne tegyél valami őrültséget velem, ha nem mondom! Hisz nagyon jó színész vagyok, ezt a kezdetektől tudod! Eljátszott könnyek az életemért! – mondta és én ösztönösen az kendőbe ordító Harryre néztem. Mikor a nő mögé állt, kezében a szikével, belemarkolt a hajába, hogy felemelje a fejét. A szemébe néztem.

Dermedten néztem Harryt, aki csak felsandított rám. Nem akartam hinni az átkozott szavaknak, de nem tehettem mást. Meg kellett kérdeznem…

- Így gondolod? – kérdeztem rá és a szoba teljesen megfagyott. A szeme alatti vágásnál a könnyei és a vére összefolytak.

Erőtlenül rázta a fejét, de nekem ennyi elég volt, hogy elhiggyem.

- Nem igaz, sosem szerettelek! Még most is félek tőled!

- Hiába minden szó, ha a fül nem hallja meg! – szóltam nyugodtan.

- Te magad sem hiszed, hogy tényleg nem így gondolta. – szólt immáron saját hangján a férfi. – Azt gondolod legbelül, hogy miért nem szeretett? Vagy csak elhiszed, hogy gyűlöl téged. Hisz téged mindenki gyűlöl! A húgaid félnek tőled, a szeretőd fél tőled, mindenki a környezetedben retteg. A szüleid titkon gyűlölnek, amiért megölted Lucinda-t! Azt kívánják, bárcsak te álltál volna a tó közepén! – szólt a férfi és éreztem, hogy belül mindenem kristályossá fagy. De kívül igyekeztem semmit nem mutatni.

- Nem érdekel hogy gondolod! Ez nem az én véleményem!

- Less, ez már unalmas! Gyújtsuk lángra a házat és menjünk! – szólt a nő és megindult a tűz felé. Az egyik szék egyik lábára fásli volt tekerve. Ezt gyújtotta meg, majd körbe indult a szobában. Amikor itt már a sok holmit narancssárga lángok emésztették, elindult az előtérben is.

Két perc múlva, köhögtem a füsttől. Less, levette Harryről az anyagot és eldobta. A nő hamar visszaért és közénk tette a lángoló fáklyát. Harry szinte már kábult volt teljesen, de én még úgy ahogy éltem.

- Nemsokára találkozunk kedveseim! – szólt Melissa és kiugrott az ablakon. Less szótlanul követte, én pedig eszeveszettül próbálkoztam kiszabadulni, de a kötél még mindig nem engedett.

- Louis hagyd! – szólt Harry és végeláthatatlan köhögésbe kezdett. – Mindjárt vége!

- Nem adhatod fel! Nem szeretném, hogy meghalj! – mondtam és az én torkomat is erősen fojtogatta a füst. – Szeretlek és nem akarom, hogy elmenj!

- Te is jössz velem! Együtt mindenütt! Szeretlek… - mondta és egyre inkább előre hajolt. Nem köhögött, nem mozgott a teste sem.

Meghalt! Ez vár rám is… Nem fogok már küzdeni, hiszen nincsen kiért küzdenem. Minden ember, aki fontos volt nekem, már elment..

- Még egymásra találunk majd… Szabadon… - szóltam, és éreztem, hogy magába kerít a kábaság. Nem köhécseltem, nem próbáltam meg kapálózni. Testemet néhol már marta a tűz, de a ezt már aligha éreztem. Most jött el a pillanat, hogy véget érjen az életem és örökre elaludjak…

 

Sziasztok! Nos, kijelenthetem, hogy vége van a történetnek, de még nem teljesen. Három nap múlva a már régen megígért +1 fejezet fog következni. Nem árulok el semmit, de találgatni szabad! :)

Tizenegyedig díj

Köszönöm Gabii-nak!

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot.

2. Válaszolj 11 kérdésre.

3. Tegyél fel 11 kérdést.

4. Küldd tovább 10 embernek.

1,

1. Holnap megyek Szabadkára.

2.Szombaton Rijeka a cél.

3. Másodszor járok majd Horvátországban. 

4. Megyek Jesolo-ba augusztusban. 

5. Teljesen le vagyok szívva agyilag, mert van egy haverom aki egy nap alatt képes elvenni minden erőmet.

6. Már készülök a következő bloggal, ami t közösen írok Bea Styles-al, a  trailer itt látható: Fáj, amit érzek.

7. Szeretek délig aludni.

8. készülök egy könyvnek kiadható történettel. 

9. Az 1D-mellett, imádom a Zanzibar-t. 

10. Gyűlölöm a valóság- és talksow-kat.

11. Annál jobban szeretem a sorozatokat.

2, 

1. Mit tervezel még nyár végére ? Időrenben: Go Jesolo, Augusztus 20.-ai fesztivál, Gólyatábor.

2. Voltál nyaralni ? Ha igen hol ?Egynapos nyaralásokra járunk. De még nem. Holnap megyek elsőre. 

3. Mi vezetett arra, hogy elkezdj blogolni ?CSak úgy jött, mindig szerettem fogalmazni és élénk a fantáziám is. 

4. Sokat dolgoztál a blog kinézetén vagy valaki más csinálta? Nem foglalkoztam vele túl sokáig. Megrendeltem a fejlécet, kicsit gondolkodtam a háttéren és a betűtípusokon és kész.

5. Milyen kapcsolatot ápolsz a testvéreiddel ? Nincsenek, hála az égnek!

6. Mi ad erőt ahhoz, hogy élj ? A zene. Legtöbbször a rock.

7. Hiszel valami természetfeletti dologban ?A vámpírokban. A vérfarkast kicsit furinak tartom, mert teliholdkor csak a hülyék tobzódnak. Szóval, csak a vámpírokban.

8. Ki segít abban, hogy feldolgozd a rossz történéseket az életedben ? Barátnőim, zene. 

9.  Mi volt a fordulópont az életedben ? Amikor a  szüleim elváltak és mikor először szerelmes lettem.

10. Mit tervezel mivel szeretnél foglalkozni a jövőben ? Forgatókönyvíró, vagy sima író. De mindenképp ki akarok tanulni valamit, amiből meg lehet élni. 

11. Kinek a véleményére adsz a legtöbbet ? Barátok, család.

Bocsi, nem küldöm senkinek...

..Bocsi, nem küldöm senkinek

Bocsánat...

Sziasztok Srácok!

Sajnos azt kell mondjam, bekövetkezett az a pillanat, hogy nem fejeztem be e a fejezetet időre. Holnap ne várjatok fejezetet, mert tutira nem lesz kész, de igyekszem mindent beleadni. Kedden azért nem lesz, mert megint utazunk, ezúttal Szabadkára. Tehát esélyes, hogy szerdán kaptok csak fejezetet. Nagyon sajnálom és szégyenlem magam, hogy az utolsó pár fejezetnél hanyagollak el titeket, de sajnos egyszerűen nem tudom leírni azt, amit már ezerszer láttam fejben...

Lőrinc L. László mondta, hogy az ihlet a lusta író kifogása... Nos, én lusta vagyok, csak nem az ihletre fogom. Tudjátok, én is "tini" vagyok, csak nem élek még olyan kicsapongó életstílussal, mint sok korombeli. Nekem is kell egy kis idő, amit elszakadva az írástól töltök. Elég sokat foglalkoztam a sztorival hónapokon át. Legjobb tudomásom szerint ezidáig soha nem késtem.

Viszont mostanság, hogy itt a kánikula és több időm van barátnőzni, inkább azt is űzném. Szeretném, ha megértenétek, mert gondolom ti is eljártok. Szóval ennyi a lényeg. A fő amit mondok, hogy A KÖVETKEZŐ RÉSZ SZERDÁN VÁRHATÓ!

Még egyszer, sajnálom. Remélem megértetek...
~RG

40.fejezet

 Pár nappal később...

Harry szemszöge: 

Amióta tudom, hogy Jasmine-éknek gyereke lesz, teljen falra másztam minden óvatlan mozdulattól. Minden családtag tud a dologról, Louis kissé furcsán nézett mikor elmondtam neki. A szeme folyamatosan vizslatott és mintha azt kérdezte volna, Tőled vagy Burtontól? – bár legbelül reméltem, hogy nem ezt gondolja.

Már akkor, mikor átmentem hozzá, akkor megbeszéltük, hogy ma megint találkozunk. Csakhogy én most először, de késni fogok. Túl sokat beszéltem Jasminenel, hogy elég volt neki a mozgás, amit ma megtett, de csak nem akart maradni… Esküszöm, ha Berta nem jön be, odaszíjazom az ágyhoz. Szerencsére ő képes volt ágyban marasztani Jasminet.

Ekkor belököm a fogadó ajtaját akár egy tajtékos ló. Nadrágom alja tiszta csatak, sok pocsolyába léptem bele amíg futottam.

A pult mögött most is Diana áll, én egy gyors biccentéssel letudtam a köszönésemet neki. A lépcsőfokokat felfelé kettesével szedtem, futottam az ajtóig, majd mikor meg akartam állni, elestem. Hangosan puffanva értem földet, a fejemet is bevertem, így csak óvatosan próbáltam felállni. Tápászkodásom közben nyílt ki az ajtó, amitől megijedtem és megint elestem.

- Hát te meg mit csinálsz? – nézett rám furcsállva, hogy a földön ülök.

- Futottam, elestem; megijedtem, elestem. Segítenél? – nyújtottam felé a kezemet, amit ő megragadott és közös erőnknek hála, képes voltam felállni. Egy lépéssel bent is voltam a szobában.

- És minek futottál? Mert nemcsak felfelé siettél, teljesen ki vagy pirulva.

- Későn indultam, mert Jasmine nem volt hajlandó ágyba menni. Aztán ránéztem az órára és futottam.  Egyszerűen fogalmazva, nem akartam elkésni.

- Legközelebb ne siess. Mi lesz, ha elcsap egy lovas kocsi? Na, akkor aztán tényleg késni fogsz…

- Ezt ne, jó? – néztem rá kissé ki szúrósan. Fejét lehajtotta, mégis felsandított rám, mimikáján látszódik, hogy mosolyog. Előre hátra dülöngélt a talpán, akár egy kisfiú. Én elébe léptem, megfogtam a vállat és megállt. Szeme úgy csillogott, mintha ajándékot látna egy kisfiú.

Talán azt a gyermeket látom, akit ő száműzött magából, mikor Lucy meghalt? Hamarabb kellett felnőnie, mint nekem, neki tényleg nem volt gyerekkora. Húgán kívül csak engem volt képes a szívébe fogadni.

- Te egy csoda vagy. – suttogta és a tűz halkan roppant egyet a mondat végén. – Az én csodám. Senkinek nem adlak oda.  – már nem akartam tovább várni, akármilyen kedves szavakat is szól nekem.  Ajkaimat gyengén neki nyomta, mire ő rögtön reagált és irányított. Gyenge volt és erőtlen, mégis sokat mondott.

Éreztem, ahogy lassan apránként meghátrál, én pedig csak nyúltam és nyúltam előre a csókjáért, hogy folytassa, de ő ekkor már nem volt előttem.

Két nagy lépést tett, amivel mögém került és átkarolta a derekamat. Orrával simított végig a fülem körvonalán, majd finoman ajkai közé fogta. Egy gomb a nadrágomon észrevétlen pattant ügyes kezei által. Éreztem ahogy megmosolyogja, hogy gyorsan levegő után kaptam.

Titkon még egy gombom pattant, én pedig hirtelen fordítottam el a fejemet, amitől szája végigszelte az arcomra és épp az enyém mellett állt meg.

- Kívánom a csókodat…

- Akkor csókolj meg! – szóltam s éreztem ahogy hajol előre, hogy újra egyek legyünk. Ez a csók a kulcs a lakatba. Abba a lakatba, amivel a mi közös valóságunkat zárjuk. Viszont most érzelmeink tárházát újra egymásra zúdíthatjuk.

Érzem, ahogy a kevés anyag az ingemből ami eddig a nadrágomban volt, most eltűnik onnan, egyenesen Louis markába. Érzem a legalsó fehér kis gombot megfeszülni, majd sorban felfelé elválni az anyagtól. A kis pöttyök hangosan koppantak a padlón, majd az ezerfelé gurulásuk hangja árasztotta el a szobát.

Mellkasomat már épphogy takarta az ing, Louis ezt ki is használta. Kezét a hasfalamon simította felfelé a mellkasomra, majd az ing alatt megfogta a vállamat.

Megint elvált tőlem, amit nem akartam. Cserébe elkezdte a nyakamat csókolni, szívogatni. Egyik kezét a vállamon tartotta míg a másikkal elindult lefelé. Ameddig a nadrágom nem takart, csak addig simított odalenn. Ekkor pokolba kívántam a maradék három apró gombot. Mikor nadrágon keresztül végigsimított a férfiasságomon, megfeszültem, gyorsan kaptam az apró levegőért.

- Szeretnéd igaz? – kérdezte a nyakamba morogva. Tenyerével kicsit erősebben simított odalenn, minek által kinyögtem a válaszomat.

- Igen! –nyöszörögtem. Éreztem bőrömbe égni a mosolyát. Még egyszer végigsimította az egyre növekvő dudort a vászonanyagon keresztül, majd bőrömön vezetve tovább a tenyerét, az bekúszott a nadrág alá.

Halk nyöszörgésbe kezdtem, mikor hideg keze találkozott a forró testrészemmel. Gyengéden rámarkolt, majd kezét útnak indította fel és le. Már ezekért a gyengéd mozdulatokért a hajához kaptam a kezemmel. Ő csak folytatta a feladatát, nem tudtam kizökkenteni a dolgából.

Testével teljesen nekem nyomult. Mikor megéreztem a keménységet a nadrágjában, már nem csak nyöszörögtem, egy apró nyögés is elhagyta a számat. Ez a pillanat felér minden kínokkal teli veszekedés kárpótlásával.

Most, ebben a pillanatban a keze kicsúszott a nadrágomból, ajkai elengedtek, testével elhátrált. Még megdöbbenni sem volt időm, olyan gyorsan fordított meg, majd férkőzött hozzám és megcsókolt.

- Ugorj! – adta az utasítást, aztán szinte tépni kezdte az ajkamat. Én pedig engedelmeskedtem neki, elrugaszkodtam a talajtól ő pedig magához húzva elkapott. Elvitt az ágy melletti falig és teljesen odaszorított.

Combjaimba markolva tartott, körmeit a nadrágon keresztül is éreztem. Úgy kapaszkodott az ajkaimba, mintha ez tartaná életben, tépte őket , marcangolta. Új volt ez az érzés, hogy semmiféle gyöngédség nincs a mozdulataiban, de ez egyszerűen még inkább felpezsdítette a vérem.

Lábaimmal átkulcsoltam a derekát így is közelebb vonva magamhoz. Mellkasával az enyémnek szorítkozott, kezeit az oldalamra simította, már csak a szorítsa tartott. Ahogy körmei belém fúródtak, én fájdalmasan és élvezettel telve nyögtem. Ezek után, mire számíthatok még…?

***

Aprókat pillogok, arra kelek, hogy fázik a lábam. Körbe nézek, a tűz nem is pislákol, az ablakban a függönyt a szél mozgatja. Magam mellé pillantok és Louis nyugodtan alvó arcára nézek. Aprókat szuszog, ami engem megnyugvással tölt el.  

Óvatosan felállok, hogy a holdfénnyel telített szobában megkeressem a nadrágomat. Körben a szobában nem nehéz megtalálnom, pont a gomb nélküli ingem mellett hever. Lassan felveszem, és négy gombot be is gombolok.

Lassan odalépek az ablakhoz, hogy becsukjam azt, majd mikor halkan elengedem, csak egy suhanást látok. Valaki magához szorít arcomra szorítva egy furcsa szagú kendő. Az ember aki magfogott, könnyű szerrel fogta le mind a két kezemet.

- Lélegezz nagyokat és ne ficánkolj! Akkor mindkettőnknek könnyebb… - suttogta a fülembe egy karcos hang, de én pont ellenkezőleg tettem. Magamban tartottam a levegőt amit utoljára szívtam. De álmosodni kezdtem, rúgkapálásom is alább hagyott, aztán már akarva akaratlanul is vettem levegőt. – Jófiú… - szólt a hang. Próbáltam küzdeni, ébren maradni, de nem sikerült. Magával ragadott az álom.

***

- Leslie, lassan három óra, fel kéne locsolni őket! – szólt egy lágy női hang.

- Melissa, tudom mit csinálok! Ne nyafogj állandóan, vagy esküszöm, kérek magamnak egy másik lélekgyűjtőt! – szólt egy erős férfihang. Azé aki engem elkábított. A szemem nehéz volt, meg akartam mozdítani a kezemet, de meg volt kötözve. Próbáltam beszélni, tátogni, de a számban is volt valami, éreztem a fejem mögött volt megkötve.

- Jó, jó! Csendben leszek! Morc király Less. – szólt újra a nő, gondolom ő Melissa. – Hé, a göndör mozog! – szólt újra. Éreztem egy erős markot ami a hajamnál fogva hátrarántja a fejemet. Próbáltam pislogni, egy nagyon aprót sikerült is. Kissé hunyorogva kinyitottam a szememet. Felettem egy szőke férfi állt, szemei feketék akár az ében.

- Na jó, locsold fel őket, az nem árthat. Már én is kezdem unni… - szólt Less. Két perccel később egy csobbanást hallottam, majd hörgést. Minden bizonnyal Louist locsolták fel.

Most pedig rajtam volt a sor, engem ért a hideg víz, minek hatására kipattant a szemem. Előttem Louis ült, kezei és lábai a székéhez kötve, én sem nézhettem ki másképp, csak az én szám be volt kötve.

- Helló fiúk, üdvözlünk titeket a való életben! – szólt a nő, Louis pedig csak zihált tovább. – Egy patkány azt cincogta nekünk, hogy mocskos dolgokat műveltek ti ketten. Mi pedig eljöttünk, hogy pokolra juttassunk benneteket érte! Jó móka lesz, meglássátok! – szólt és én Louis kétségbeesett tekintetével találkoztam. Annyit tátogott:  Szeretlek, bármi is lesz...

Sziasztok! Lehet utálni, amiért itt hagytam abba de ez van. Aki nem tudja, strandolni voltam ma, fél ötkor keltem és fél órája jöttem haza, szóval itt az indok amiért nem a szokásos időben jött. Nos remélem várjátok a fejleményeket, viszont azt még én sem tudom, hogyan oldom meg :P 

Rövidebb lett mint a szokásos, de azért remélem tetszett!